Hirdetés
Település
Népszerű hazai üdülőhelyek Népszerű európai üdülőhelyek
Győr
Kezdetben eshet, délután kisüt a nap
Hirdetés

Kezdetben eshet, délután kisüt a nap

Vasárnap szakadozottá válik a felettünk lévő felhőzet, hosszabb-rövidebb napos időszakok lehetnek. Délelőtt a Dunántúlon várható eső, délután még a középső, néhol keleti országrészben fordulhat elő elszórtan kisebb eső, zápor. A Dunántúlon erős, néhol viharos lesz az északnyugati szél. Kora reggel 2-9, napközben 13-18 fok valószínű. Hajnalban, reggel a Dunántúlon pára-, ködfoltok képződhetnek.

Hétfőre napos, gomolyfelhős idő körvonalazódik szórványos záporokkal, néhol zivatarral. Északkeleten, keleten tartós eső eshet a vastagabb felhőzetből. Az északias szelet sokfelé élénk, Dunántúlon és északkeleten nagy területen erős, néhol viharos lökések lehetnek. Délután 8 és 15 fok között alakulnak a maximumok.

Kedden gyakran megnövekedhet a felhőzet, de hosszabb-rövidebb időre mindenhol kisüthet a nap. Szórványosan alakulhatnak ki záporok, délen, délkeleten zivatarok is. Az északi, északkeleti szél erős marad, nyugaton viharossá fokozódhat. Napközben 12-19 fok valószínű.

Szerdán már a napsütés lesz túlsúlyban, de helyenként záporok még előfordulhatnak. A szeles időben délutánra 14 és 20 fok közé melegszik a levegő. Csütörtökön elsősorban fátyol- és gomolyfelhők zavarhatják a napsütést, csapadék ezen a napon nem valószínű. A légmozgás többfelé élénk, északkeleten néhol erős lesz. Kora reggel 1-9, napközben 15-20 fokot mérhetünk.
Kiadta: Időkép (ma 19:18)

Hirdetés
Mit vegyek fel holnap? Réteges öltözet, esernyő
Hirdetés
30 V
16
9
jeles nap
31 H
14
5
1 K
13
5
2 Sz
16
5
3 Cs
16
5
4 P
16
6
5 Sz
10
5
6 V
9
2
7 H
10
2
8 K
11
3
9 Sz
11
3
10 Cs
11
3
11 P
11
3
12 Sz
12
4
jeles nap
13 V
15
6
jeles nap
14 H
18
6
jeles nap
15 K
14
4
16 Sz
16
5
17 Cs
16
6
18 P
16
8
jeles nap
19 Sz
14
7
20 V
15
5
jeles nap

Pollenjelentés

Ciprusfélék / Tiszafafélékmagas
Kőrisközepes
Nyárközepes
Juharközepes
Fűzalacsony
Gyertyánközepes
Nyírközepes
Gombákalacsony
Havazás nem várható

Télies fordulatra nem számíthatunk, a csapadék mindenhol eső, zápor formájában érkezik a következő napokban.

Orvosmeteorológia

Vasárnap már hidegfronti hatás érvényesül , így fejfájás, görcsös panaszok jelentkezhetnek, a kezdetben csapadékos nyugati tájakon a gyulladásos panaszok is felerősödhetnek.

Gyakori tünet lehet a vérnyomás-ingadozás, illetve a változékony időben ingadozó lesz a hő- és komfortérzet.

A szeles dunántúli tájakon fokozódnak a fejfájásos panaszok, ingerlékenység, nyugtalanság alakulhat ki.

Erősítsük immunrendszerünket, fogyasszunk vitamindús zöldségeket, gyümölcsöket! Figyeljünk oda a megfelelő mennyiségű folyadék bevitelére!

Közlekedésmeteorológia

Vasárnap kezdetben a Dunántúlon fordulhatnak elő eső, záporok következtében vizes, csúszós útszakaszok, délután pedig már inkább a középső, néhol a keleti tájakon alakulhatnak ki záporok vizes, csúszós útszakaszokat okozva.

Az északnyugatira forduló szél a Dunántúlon, majd a középső tájakon is feltámad, a Dunántúlon erős, északnyugaton néhol viharos széllökések csökkenthetik jelentős mértékben a járművek menetstabilitását.

A naposabb tájakon és időszakokban érdemes lesz vezetés közben napszemüveget viselni.

Hajnalban, reggel a Dunántúlon átmenetileg pára-, ködfoltok okozhatnak korlátozott látási viszonyokat.

Vezessünk óvatosan, az útviszonyoknak megfelelően, tartsunk nagyobb követési távolságot! Balesetmentes közlekedést kívánunk!

Várható hőmérséklet
Adria
Adriai előrejelzés

Az Adriára vonatkozó napi előrejelzésekkel legközelebb 2025. április 1-jétől jelentkezünk.

A tenger vize Pulánál 14, Splitnél 15 fokos.

Részletes előrejelzés
felhős
19°C
felhős
21°C
felhős
20°C
Horvátország térkép
Időkép
Időkép