Türkiz karimájú szupercellát csípett el csapatunk

Útját heves jégeső, viharos kifutószél és felhőszakadás kísérte.

Mivel a modellek igen ígéretes paraméterekkel kecsegtettek, csapatunk anyák napi viharvadászatra indult a Nyugat-Dunántúl irányába. A nyugati határszélen már picit korábban belépett egy szupercella, majd az M7-esen mi egészen a Balaton végéig mentünk, ahol az égképet nézve gyanússá vált, mintha előttünk is alakulna valami.

Kerestünk egy helyet, ahonnan remek kilátás nyílt a cella irányába, s nem bántuk meg a döntésünket: szó szerint az orrunk előtt jelentek meg a szupercellák jellegzetes jegyei: a farokfelhője, a peremfelhője, később pedig a türkiz karima.

Szabad szemmel látszott, hogy forog a cella és ahogy egyre közelebb ért, már láttuk, hogy a jeget sem ússzuk meg, legalább 4-5 percig szórta a kisebb-nagyobb jégdarabokat, a legnagyobbak átmérője nem volt nagyobb 1-2 centinél, de félelmetes hangjuk volt, ahogyan kopogtak a kocsi szélvédőjén.

Miután áthaladt felettünk, a nyomába eredtünk és Balatonberény mellett azzal szembesültünk, hogy saras villámárvizet hagyott maga mögött a cella. Ezt követően Somogy felé vette az irányt.

Tolna vármegyében, Iregszemcse mellett aztán ismét sikerült a cella elé kerülnünk, káprázatos karimával ért utol bennünket. Maradtak a viharos széllökések és a masszív felhőszakadás, az utakon sok helyen vízátfolyásokkal. 

A szupercellák helyenként 20-30 mm esőt hagyott maga mögött, alaposan meglocsolta a szántóföldeket.

Borítókép: Nagy Márk